Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
2011. november 20.
X. évfolyam 11. szám.
Búcsúzom, Attila.
Kalappal kezedben
ülsz a lépcsőn s nézed
milyen új végzet
hullámzik a Dunán
annyi sok rossz után.
Szomorú arcodnak
új törvényt alkotnak
e nincsen-háza házban
beteges, őrült lázban.
S lám, már téged
is félretennének.
Hát  megint ilyen
lett minden, büntetlen,
mint mikor ott maradtál
a hideg síneken -
(mielőtt megszülettem).

Tudod-e, költő,
hogy itt az élet
ismét semmivé lett,
így ül szíved az ágán.
Mi megfizettük drágán
a hitünket az okos gyülekezetben
és álmodban: a rendben.
Mert a szabadság-szülötte
rend torzszülött e
vidéken, ahol gabona
helyett ma ósdi babona
terem és a leánysírás
bája után rovásírás
a módi, s helyetted ma már
a wassalberti dagály…
mint a szennyes ár,
közénk hatolt az új méreg,
s mint a fán, a kéreg
kis odvain az ártó gomba
szétrobban, mint a bomba,
beépül termésbe, virágba,
jaj, szobor, rút a világ ma,
hol már téged
is félretennének.

Hamis próféták hirdetik:
más lesz, mint eddig,
közénk verődik az éles ék, és
nem magyar már, aki békés,
aki zsidó, s aki cigány,
de él a módos zsivány
s övé a törvény,

míg majd egy örvény

nem húzza mélybe,
s akkor e szegélybe
visszatérsz te végre.
Nem búcsúzom, komor,
szomorú arcú szobor.
múljon el keserűség, bánat:

tudom, egyszer majd végleg

megleled hazádat.

Köves József
A szobor előtt
Könyvajánló
Tartalom
Vivaldi
Hegedű verseny, F moll.
Négy évszak. Tél.
Academy of St. Martin In the Fields.
John Contable vezényel.
Joshua Bell hegedű.
l
"Vétkesek közt cinkos, aki néma" Babits Mihály

"A Kossuth tér 1944 előtti állapotának visszaállítására egymilliárd forintot fordító kormány ki akarja dobni József Attila szobrát a Parlament mellől. A terv szerint a térre visszahoznák a Horthy-korszak emlékműveit, minden másnak mennie kell."
                                                            Újsághír.
A válsággal együtt érkezett a hó,
kölletlen hullva, fakón, gyéren.
Csak, mint a versben, ha összevissza
kalimpál a szó, nézi a mester,
- hogy jön ez ide?
Legyint megszokhatatlan szemüvegében,
keserűn bambul a félig lucsokba
és megkopott, egymástól elvadult szerveire.
Lapátolnak a közmunkások,
lassan, hanyagul, ahogyan esik.
Világító-mellényes varjak csapatban,
mégis, külön-külön, magában lopja
az időt az ingyen ebédig mindegyik,
meg-megbámulva a fiatal nőt,
sál, kabát, bőrcsizma, mobiltelefon,
csacsog, összenevet egy messzi valakivel,
s ahogy elmegy, mintha már a
konjunktúra melege kavarogna lépteiben,
behuppan apró lába nyomán a hó
a frissen hintett járdán.
Nagy, réveteg ábránd a múlt,
nyűtt, emlékterhes felhő,
amelyből a jelen dara-idő pereg.
Közömbösen nyújtózkodik a város felett.
A nyomokat ellepi, ami lehullt, aztán
a söprű, a lapát azt is letúrja.
A mester leveszi szemüvegét, megtörölgeti,
- nocsak, nocsak!
Hová is kavarodtak a szavak?
S mint aki túl mélyen tekintett a kútba
hátrahőköl vaksin kémlelni az eget,
a világot újból sötéttel, fehérrel borító
komor felleget.


Lehoczki Károly
Dara-idő
2. oldal
próza, versek
3. oldal
elfeledettek
4. oldal
klasszikusaink
5. oldal
gondolatok
Kosztolányi Dezső
versek, próza
Olyan ez, mintha írásjelt, szabályt
- a kerékkötőket- kupacba rakva,
tanulnánk írni kockás, tiszta lapra,
vagy vonalasra

témát a sor közt keresve,
mintha mágikus, titkos erő lesne,
ki onnan kilép, alakot formál a teste,
kiteljesülve egyre színesedne, 
s el  nem vetél. Szó szóval
karöltve lépked  vonalon belül,
felül, űzve, szeretve, sejtetni engedi,
forrong a lélek,
a szárnya-nélküli gondolat mása,
kitárul, felnő,
ösvényt kutat, rést, kiutat, íráson,
időkön túl, a nagyvilágba.

Templomi harangszó sejlik fel akkor,
távoli évek litániája,
csokorba gyűjtött fények nyugalma,
terített asztal, kosárnyi édes alma…

Csak ez a csend, a csend ne lenne,
meg ez az úttalan kóborlás a csendbe’.
Maradna fény a házfalon,
zsivaj a kertben, domboldalon,
levesbe hús, láng a szenvedélyben,
csak ne az élet megélesült hiánya
percegne folyton, akár a szú a fába’
ahol mi,- minként legyet a fecske
körözve könnyedén bekap, vagy
imádkozó sáska nyel el mind örökre,-
egyhelyben toporgunk végtelen körökbe,
mert gúzsba köt a féktelen szabadság,
a szétfröccsenő diszharmónia…
s mert aki betűt vet, ezt meg kell írnia!
Koosán Ildikó
A tiszta lap regénye

Minden csepp izzadtságom;
örömöm, bánatom, sóhajom, imádságom
rátok emlékeztet, régi éjszakák,
mikor kalászos nyárban,
vagy dühöngő télben
hosszú verseket írtam, bár fáztam
eleget a rezsó fűtötte bakterházban
a forróságban pedig mindig sörre vágytam…
Most érzem csak hiányát a gyalogutaknak;
az öreg gőzösöknek, a tisztelgő sorompó rudaknak -
valami visszajár bennem…
holt lelkekként bolyongnak szememben
a csitri falusi lányok ,
de elszáradtak már a rózsák a lépcsőn
ritkultak a borozások.
Azok a régi éjszakák…
Valami hiányzik belőlem
és kimondhatatlanul fáj egy álom:
gázolok térdig érő pipacs-tengerben
futok egy nem létező vonat után…
egy vonalbejáró sem jön velem szemben,
hogy kulacsából megkínáljon…

Ketykó István
Azok a régi éjszakák…

A költő halálának 74. évfordulójára.
December 3.
viszi a perceit mögöttem,
visszafelé megy, én pedig el innen,
a gyűrött bőrű utcák visongásából,
az embermocsok napok
őszi szennyeséből,
a csendverte éjszakák várakozásába.

El innen, hol nincs már kapaszkodója
a hulló levélnek.
Szárnyszegett virágok, mint denevérek lógnak,
fejjel a kóka földnek,   
megfagyott harmatcsepp fakó színeket csókol,
s a szél is haldokló fűcsomóval sepreget.

El innen, még lehet,
örök telek esendőbb tavaszához szokott,
nyármeleg bujaság,
csiricsárészoknyás cigányszerelmébe.

El gyorsan, el, messze,
mert ablakkeretbe festett világom
redőnye lesüllyedt,
s mint itatós szívja tőlem a fényt.
Megdermedt ujjaim már úgysem ismerik fel 
a billentyűt váró, árva kisbetűt.

El hozzád… vagy tovább…
Mert nem mehetek oda,
hol csobogó vizek városa  vár,
s átölel a Duna,
hol tévelygő sirályok sikongó hangja hív.

Nem megyek többé már a lagúnák fényt hintő,
halk locsogásához,
s a térdig vízben álló paloták lábához
szemem már nem simul. 
Velence emléke gondolákban lapul.

Nem hív a zord Alpok vadvízének habja,
s az árral libegő pisztrángjai tánca.
Itt hagyott, mi kedves volt,
s az élet jéghideg lett,
meleg kezedre vágyom,
… mert minden didereg.
Németh Tibor
Felélt élet

A hír tragikus, mindannyiunkat szomorúsággal tölt el, gyógyíthatatlan betegség következtében,
Tibor elveszítette a szemevilágát.
Bíró tanár urat, a magyar - történelem szakos középiskolai tanárt és Tónit, az építési vállalkozót a pszichiátriai klinikán hozta össze a sors. Két hétig egy kórteremben feküdtek. A tanárt az elbocsátást követő pánik, a vállalkozót a csőd utáni agyvérzés parancsolta a gyógyintézet falai közé. Mindketten szorgalmasan szedték a pirulákat, tűrték a naponta beléjük döfött infúziós tű szúrását, és abban reménykedtek, hogy majd csak történik valami. Valami, ami feloldja ezt a bennük dúló átkozott feszültséget.
Reményeik lassacskán valóra is váltak. A tanárnak csillapodni kezdtek a gyomorpanaszai, az első hét végén már arra is képes volt, hogy önállóan buszra szálljon, sőt még a metró mozgólépcsőjére is fel tudott lépni émelygés nélkül. A vállalkozó, aki csak szerényen iparosnak titulálta magát, fokozottan visszanyerte az emlékezetét, és azzal szórakoztatta a tanárt, hogy elmesélte neki, ami eszébe jutott.
                                                                        tovább>>>
T. Ágoston László
Győztesek


Feketerigó a jegenyén,
a lángját-vedlő jegenyén,
a zöld csipkeláng oszlopon.
Meghalsz? Meghalok. Már tudom.

Juhász Ferenc
A JEGENYÉK HAJNALA



Már-már elhiszem magamnak,
minden második napon
föltámadok.

Bukás, csontig fagylaló utóérzés,
de nyomában
sorakozik a kezdet.

Fejből, habokból, levegőből
pattan elő, sejlik elő
minden szeme, morzsája, légiója.

Most még a készületek
rendbe állnak, egymáshoz feszülnek,
szív-zsibongásig tolulnak.

Majd a végén
értenek a szóból. Szétzilálva.
Újrakezdésük, e távoli ritmus
fulladozva kiejtett ígéret.

csillan az ősz
ezüst szál a hajban
mustízű délutánok
dönögnek szakadatlan

bódul darázs
álmos kertek felett
szárnyára imbolygó nap
vetít rőt kereszteket

alvad a lét
elolmosul szemünk
osonó alkonyokkor
sorra megfeszíttetünk

Rózsa András
csillan az ősz
Bárdos László
Távoli ritmus
l
,,
Kattints, a kép nagyítható
Kattints, a kép nagyíthatóKattints, a kép nagyíthatóKattints, a kép nagyítható
Kattints, a kép nagyítható
Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.Kattints, a kép nagyítható.
Kattints, a kép nagyítható.
Kmetty János
festőművész
Következő oldal>>>
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára
.
Bányai Tamás:
Salinger Kukutyinban
Baranyi Ferenc:
A munkanélküli balladája
Bittner János: Tél
Bodó Csiba Gizella:
Szeretet-szolgálat
Czégény Nagy Erzsébet:
Terhes a földnek méhe
Fetykó Judit: Havazás otthon
Forgács László:
Az Úr a lépcsőforulóban
G. Ferenczy Hanna:
Fehér éjszaka
Kajuk Gyula:
Novemberi alkony
Kaskötő István:
Honorárium helyett
Kőltő Nagy Imre:
Benépesült az őszi ég
Lelkes Miklós: A téli erdő
Mester Györgyi: Párna csata
Nógrádi Gábor:
Tőled, hozzád…
Ódor György: Most, vagy soha
Peter Erika:
Decemberi képeslap
Pethes Mária:
Valahol Magyarországon
Sárközi László: Élj a mának!
Varga Tibor: Haldokló csillag
Végh Sándor: Búcsú
Zsidov Magdolna:
Nyolcadik utas: A halál.

Lukács László
versek
Csernok Attila
Szégyen.